Van aki tudja, van aki nem: az óvodai munka nem abból áll, hogy az ember lánya egész nap csak kergetőzik, énekelget, meg babázik a kiskölkekkel. Annál azért kissé komolyabb és felelősségteljesebb a dolog. Aztán van pár dolog - struktúra, szabályok, szokások - amiben az angol óvoda merőben más, mint otthon. Nem árt tudni.
Majd két évig dolgoztam Nursery Assistant-ként egy privát fenntartású belvárosi magánóvodában, mely egy UK szerte jelenlévő és elismert óvodai hálózat tagja. Az óvoda helyileg nagyon jó környéken volt, Westminsterben, a Home Office (az itteni Belügyminisztérium) tőszomszédságában, de mint amolyan belvárosi óvoda híjján volt a megfelelő zöldterületnek, illetve maga az épület sem volt éppen néhány szempontból megfelelő. Ettől függetlenül az enteriőr feledtetett minden "külső" hiányosságot: vidám, eléggé tágas, napos és világos tantermek, felszerelve mindennel, ami a játékhoz, a felfedezéhez és a tanuláshoz kell. Az első 8 hónapom alatt a Preschool Room-ban voltam a 3-5 évesekkel, majd 1 évet töltöttem a 1.5-2 éves korosztállyal, a "todlerekkel" a Yellow Room-ban.
Ha szereted a gyerekeket és óvodai környezetben szeretnél elhelyezkedni, akkor mindenképp érdemes elolvani az alábbi cikket. De azt is érdemes figyelembe venni, hogy az itteni óvodai-iskolai rendszer nagyon színes és változatos, tehát sok dolog egy másik óvodában másképp működhet, ugyanakkor a törvényi szabályozások, a kötelező előírások, illetve a követendő pedagógiai program mindenhol ugyanaz.
Munkatársak és az óvoda felépítése
Az óvodát egy életvidám, igazi angol nő vezette: Lindsey, ő volt a Manager. Roppant barátságos, készséges, ugyanakkor határozott és felkészült vezető volt. A helyettes, Deputy Manager pozícióra szeretett valamilyen oknál fogva ausztrálokat felvenni. Azalatt a 18 hónap alatt, míg velük dolgoztam kétszer is kaptunk új helyettest: Paulát és Amyt, mindketten ausztrálok voltak. Az óvodai hierarchiában a következő szint az úgynevezett Senior Nursery Nurse volt. Ebből nálunk három volt, mind angolok. Ők öten alkották a menedzsmentet az óvodán belül. Az oviban öt tanterem volt, a különböző korcsoportoknak megfelelően és mind az öt teremnek volt saját csoportvezetője, ő volt a Room Leader. Az ő közvetlen napi irányításuk alá tartoztak az óvónők (Nursery Nurse) és a "segédek" (Nursery Assistant). Elég gyakran mentek és jöttek a kollégák, de nagyjából úgy nyolc-kilenc állandó alkalmazású óvónő és asszisztens volt és kettő félállású. A legtöbb alkalmazott angol volt, de Ausztráliából is volt néhány kolléga, volt egy indiai, egy török, egy nigériai és egy lengyel lány, valamint a magyarok képviseletében szerény személyem. Nursery Assistant-ok összesen hárman voltunk: a lengyel lány, egy angol és én. Emellett alkalmanként, a gyerekszámtól függően jöttek úgynevezett "Agency Person-ok", akiket különböző munkaerőkölcsönző ügynökségektől bérelt az óvoda. Volt egy saját szakácsunk is, Sarah, ugyanis az óvoda nem külsőstől rendelte meg a napi menüt a gyerekeknek, hanem saját konyhájában készített el minden ételt.
Az óvoda úgynevezett Day Nursery volt, ami az jelenti, hogy a hét összes munkanapján, egész nap nyitva van és egészen kicsi kortól fogad gyerekeket öt éves korig, amíg elérik az itteni tanköteles kort. Magánóvoda esetén igazából a szolgáltató/működtető határozza meg, hogy hány éves kortól és meddig kíván fogadni gyerekeket, van ahol már 3 hónapos kortól bevesznek kicsiket. Az is az óvoda döntési jogkörébe tartozik, hogy mettől meddig és mikor tartanak nyitva, illetve zárva. Az én óvodámba 6 hónapos kortól jártak gyerekek és gyakorlatilag az év összes munkanapján nyitva volt kora reggeltől késő délutánig, kivéve az itteni állami ünnepnapokat (Bank Holiday), illetve Karácsonyt (Xmas Day, Boxing Days).
Összesen kb. 70 gyerekünk volt, de ez nem jelentette azt, hogy állandóan ezzel a létszámmal működött az ovi, mivel voltak gyerekek, akik csak a hét bizonyos napján jöttek, vagy csak délelőtt / délután. Rendkívül rugalmas volt az óvoda e tekintetben, abszolút alkalmazkodva a szülők és a gyerekek igényeihez. Az életkori összetételt figyelembe véve az intézmény amolyan bölcsőde-óvoda fúzió volt, ami eltér az otthon ismert rendszertől. Bár korcsoportonként a gyerekek külön termekben voltak, valamint a két év alattiak és a két év felettiek az ovi két külön szárnyában, de így is gyakorlatilag egy épületen és intézményen belül volt mind az otthoni értelembe vett bölcsi és óvoda. A két év alattiaknak három terme volt: egy a bébiknek 6 hónapos kortól 11 hónapos korig, egy a 11 hónapos - másfél éves gyerekeknek, majd egy a másfél - két éveseknek. Ezt követően a gyerekek átkerültek a "nagyok részlegébe", ahol két terem volt: egy a 2-3 éveseknek és egy a 3-5 éveseknek - ez utóbbit hívták úgy, hogy Preschool Room. Minden tanteremnek állandó óvónői voltak a Room Leader mellett, rendzerint 2-3, de ha éppen úgy alakult - akár gyerekszám vagy betegség miatt - akkor egyik-másik óvónő egy másik teremben töltötte az egész vagy fél napot. Ez rendszerint a Nursery Assistent-ek "kiváltsága" volt, mivel ők elméletileg nem vezettek sem egyéni, sem csoportos foglalkozást, nem végeztek megfigyelést, illetve nem voltak a saját pedagógiai hatáskörükbe tartozó gyerekek, így rugalmaak voltak a tekintetben, hogy mely teremben töltik a napjaikat. Amint egy kisgyerek betöltötte a megfelelő életkort átkerült egy másik terembe, vagyis itt nem működött a "tanéves" rendszer, hogy szeptembertől az összes gyerek együtt lép be a következő szintre. Mielőtt azonban egy gyerek végleg átkerült volna az új korosztálycsoportba, kb. 1 hónapon keresztül naponta pár órát a leendő teremben töltött, hogy ismerkedjen és hozzászokjon az új környezethez, óvónőkhöz és társakhoz. Ezt néhány kisgyerek elég nehezen viselte, elszakadni a megszokott gondozóitól, társaitól és alkalmazkodni valami addig ismeretlenhez, de előbb-utóbb mindenki belerázódott és mivel amúgy is folyamatos volt a mozgás a különböző korosztálycsoportok között, így mindig akadt pár, a régi teremből ismert pajtás. Ha valamilyen oknál fogva úgy ítéltük meg, hogy egy gyerek még nem jutott el a fejlődésében arra a szintre, hogy átkerüljön a következő csoportba, függetlenül attól, hogy elérte az adott életkort, akkor még pár hónapot maradt az addigi csoportjában. Ez néhány szülőben ellenérzést szüt, mivel úgy gondolta, hogy ez értelmileg "degradáló" a gyerekére nézve...ilyenkor kellett egy nagy adag pedagógiai érzék és türelem a szülőhöz.
Az új gyerekeknek volt úgynevezett "settling time" azaz beszoktatási időszak, ami igénytől függően 3-4, néhány órás napból állt. Ekkor 1-2 órára otthagyták a gyereket a szülők, akik azalatt ismerkedtek az óvónőkkel, a többi óvodással és úgy általában az óvodai élettel. Ez nem mindig volt zökkenőmentes, voltak gyerekek, akik keserves sírásba kezdtek, amint rájöttek, hogy (rendszerint) a mami "otthagyta" őket.
Minden kisgyerek mellett volt egy úgynevezett "Key Person": egy kinevezett óvódapedagógus, aki a kezdetektől felelős volt a gyermek óvódai jólétéért, fejlődéséért, fejlesztéséért, kontaktszemélyként működött a szülők felé, akik vele tudtak megvitatni minden, a gyermekük fejlődését, szokásait illető kérdéseket. Amikor a gyerek korosztály-csoportot váltott, új Key Person-t kapott. Egy óvódapedagógus alá korcsoporttól függően kb. 6-14 "Key Children" tartozott. Key Person elméletileg csak Nursery Nurse Level3 vagy annál magasabb szintű kvalifikációval rendelkező óvódai dolgozó lehetett, a gyakorlatban azonban másként volt.
A mindennapi rutin
Az élet az óvodában reggel 7.30 órakor kezdődött. Ez azt jelentette, hogy két kolléga már a helyszínen volt és előkészítette a "Piros" tantermet (ami amúgy a 11 hónapos - másfél évesek terme volt) a korán jövő gyerekeknek: játékokat raktak ki, begyűjtötték a többi tantermekből a jelenléti íveket, elvégezték az előírt biztonsági és higiéniás ellenőrzést. Mi, az óvónők csúsztatott munkarendben dolgoztunk: 9.30-ig bezárólag félóránként jött meg egy-két kolléga, ahogy a gyerekek is egyre nagyobb számban érkeztek meg a reggel folyamán. Mikor már elég sok gyerek összegyűlt a "Piros" tanteremben, akkor az óvónők egy része a két év felettieket átvitte a saját részlegükbe. Nagyjából 9 órára minden gyerek a saját tantermében volt már és 9.30-ig szabad-foglalkozás keretében az előkészített játékokkal játszottak vagy éppen újakat vettek elő; az óvónők énekeltek nekik vagy mesét olvastak - a lényeg az volt, hogy kötetlen, a gyerekek által megválasztott vagy igényelt játéktevékenység folyt. A korosztályos tantermekben zajlott gyakorlatilag az egész nap, mindenféle tevékenység: a gyerekek itt ettek, aludtak, játszottak; minden teremnek volt saját mosdója 1-3 darab gyerekméretű wc-vel és mosdóval, illetve a kicsiknél pelenkázó és bilik (Nappy Room), valamint minikonyha (Milk Kitchen). Ez utóbbiban készítettük el a szülők által biztosított tápszert vagy tejet azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei ezt igényelték. Fél 10 elött pár perccel úgynevezett "tidy up time" következett: ez volt a rendrakás ideje, majd 9.30-kor jött Sarah, a szakács a kis trolijával, rajta a tízóraival. Sarah-nak mindig sikerült "felborítania a rendet": mire nagy nehezen asztalhoz ültettünk mindenkit a tízóraihoz, Sarah berobbant a tanterembe, rendszerint valami kanállal a kezében és hangosan "rákiabált" a gyerekekre. Akik persze azon nyomban felugrottak a helyükről és hangos zsivaj és nevetés kíséretében megrohamozták Sarah-t. És rajta is lógtak egy darabig...amíg szépen megint mindenkit mi, óvónők a helyükre tereltünk. Tízórai után az időjárástól és a heti pedagógiai programtól függően szabadtéri vagy beltéri játéktevékenység volt. Ez a reggeli foglalkozástól abban különbözött, hogy általában ilyenkor voltak az irányított egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások, annak megfelelően, hogy arra az adott hétre, illetve napra milyen tevékenységeket terveztünk a saját gyerekeinknek és úgy általában a csoportnak. Az ebéd 11.30-kor volt, előtte a "nagyoknak" volt kb. fél óra úgynevezett "Circle Time": csoportos, tematikus, irányított foglalkozás, amin minden gyereknek részt kellett venni. A mi óvodánk szorgalmazta ezt a foglalkozást a 1.5-2 évesek körében is, bár nekik az életkori adottságaik miatt rövidebb volt, illetve nem volt "kötelező". A többség nem is igen bírt 15-20 percet a fenekén megülni, akármennyire is érdekesnek találták a témát. Nekik többnyire meséltünk, báboztunk, énekeltünk-zenéltünk-táncoltunk, vagy játékos formában számokat, színeket, állatneveket tanítottunk. A két nagyobb csoportnak már tematikusabb és tervezettebb Circle Time foglalkozások voltak, bár továbbra is nagyon sok játékos elemmel és persze azért velük is énekeltünk, meséltünk, zenéltünk sokat. Ebéd után csendes pihenő volt az oviban. Ez a kicsik részlegében tényleges alvást jelentett 1-2 órára, egyéni igényektől és szokásoktól függően, míg a nagyobbaknál már voltak olyanok, akik vagy nem igényelték az alvást, vagy a szüleik nem tartották szükségesnek. Nekik rendszerint valamilyen csendes tevékenységet biztosítottunk: rajzolás, kirakó, halk mese felolvasás. Az "ágyak" egyszerű, vékony, összehajtható szivacsos matracok voltak, amiket az ebédidő alatt álított fel a szőnyegen az egyik kolléga. Minden kisgyereknek volt saját, névre szóló zsákja, amiben tartottuk az ágynemüt: lepedő és pléd-szerű takaró, melyeket hetente mostunk. Ha igény volt a szülők részéről, akkor be lehetett hozni saját ágynemüt is, de ez nem volt jellemző. A délutáni játékidő egészen uzsonnáig szintén vagy egyéni vagy kiscsoportos irányított foglalkozásokkal telt, szintén a napi/heti pedagógiai programtervtől függően. Szabadtéri foglalkozásokat is rengeteget terveztünk, mindennap kivittük a gyerekeket a levegőre legalább egyszer, fél-egy órára. Ez természetesen időjárásfüggő is volt, de egy halkan szemerkélő eső, hideg és borús nap vagy épp egy kiadós zivatar utáni vizes-pocsolyás állapot itt nem volt visszatartó erő az udvari mulatságra. Uzsonna után, ami kb. 4 óra körül volt, már csak laza, kötetlen, szabad játéktevékenység volt, mivel ilyenkor már kezdtek a szülők, nagyszülők vagy épp a nanny-k jönni a gyerekekért. Ahogy a gyerekek fogytak, úgy mentünk haza mi óvónők is, amint lejárt a munkaidőnk. Ha azonban még túl sok gyerek volt, akkor tovább kellett maradnunk, hogy meglegyen az előírt gondozó-gondozott arány. Ez eléggé kiszámíthatatlan volt, mivel sosem lehetett tudni előre pontosan és biztosan, hogy az ember lánya vajon egy adott napon el tud-e jönni a munkahelyéről pontosan vagy maradnia kell. Ez valamikor csak 5-10 perc extrát jelentett (ezért nem is fizettek semmi túlóradíjat), de valamikor akár 45-50 percet is - bár inkább ez utóbbi volt a ritkább.
Szakmai tevékenyég, követelmények és dokumentáció
A pedagógiai programban az Anglia szerte kötelező Early Years Foundation Stage (EYFS) irányelveit követte az óvoda és a szakmai tevékenyég és dokumentáció is e köré szerveződött. Az EYFS leírja a Key Person - Key Child rendszerét, ami azt jelenti - ahogy korábban említettem is - hogy minden óvódapedagógus alá tartozott meghatározott számú kisgyerek, akiknek a fejlődéséért, szakmai fejlesztéséért felelősek voltak. Ennek megfelelően minden egyes kisgyereknek volt egy dossziéja, ami tartalmazta a legfontosabb személyes adatokat és információkat, valamint mindazokat a megfigyeléseket, elemzéseket, amit a Key Person készít a gyermek óvodai "pályafutása" során. Ezt a dossziét a szülők megkapták, amikor a gyerekük elhagyta az óvodát, illetve folyamatos hozzáférési és betekintési lehetőségük is volt ebbe a dokumentációba - megjegyzem szinte egyetlen szülő sem élt ezzel a jogával. Minden héten kellett készítenünk kettő úgynevezett "Observation Note"-ot minden egyes kisgyerekről, az alapján, hogy a héten mit láttunk mivel foglalkoztak. Ez egy, a tevékenység rövid leírását tartalmazó matricás papír volt, amit aztán be kellett ragasztanunk a dossziéba az EYFS által meghatározott tevékenyégi/tanulási kategóriába. Kellett továbbá egy heti foglalkozási tervet is készíteni minden egyes gyerekre lebontva, ami azt tartalmazta, hogy a következő héten milyen irányított foglalkozást kívánunk tartani az egyes gyerekeknek vagy kisebb csoportoknak. Volt még egy úgynevezett Development Report-ot is, amit havonta kellett megírnunk minden egyes gyerekről összegezve a gyereknek az adott hónapban elért általános értelmi, érzelmi és fizikai fejlődését. Ezt aztán oda kellett adnunk a szülőknek, akik aláírva és kiegészítve az általuk otthon megfigyeltekkel vissza adták nekünk. Mindemellett volt még egy heti nyilvántartás arról is, hogy konkrétan az egyes tantermekben milyen játék- és tanulástevékenyégek valósultak meg és hogy ezekben a gyerekek közül kik vettek részt.
Az angol idevágó szabályozás szerint meghatározott korú gyerekekre meghatározott számú felnőttnek kell felügyelnie a gyermekpedagógiai és oktatási intézményekben. Ez az úgynevezett "Ratio System", amit szigorúan be kell tartania minden gyerekekkel foglalkozó intézménynek. Az óvodai életre lefordítva ez azt jelentette, hogy míg pl. a Preschool Room-ban, a 3-5 évesek esetén 1:7 volt a ratio arány, vagyis egy óvodapedagógus 7 kisgyerekre felügyelhetett egymaga, önállóan; addig a 1.5-2 éveseknél ez az arány 1:3 volt, egy óvódapedagógus 3 kisgyermek gondozását, felügyeletét láthatta el önállóan. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy amikor pl. 11-12 gyerekünk volt a Yellow Roomban a 1.5-2 évesekkel, akkor 3 óvódapedagógusra volt szükség a teremben, de amint 13 lett a létszám, már kellett egy extra ember - akár házon belül, akár ügynökségtől. Az is megoldást jelentett, ha 1-2 gyereket átvittek egy másik terembe, ahol még belefért a ratióba. Ez egy jó kis számolgatós-sakkozós játék volt a menedzsment számára, főleg amikor reggel valamelyik kolléga telefonált, hogy betegség miatt nem tud jönni aznap. A Deputy Manager feladata volt, hogy elkészítse minden tanterem jelenléti ívét a következő hétre és az alapján kikalkulálja, hogy az egyes termekben az egyes napokon hány kollégára lesz szükség és ez alapján elossza a személyzetet, illetve szükség esetén külső ügynökségtől extra kisegítőt, úgynevezett Agency Person-t rendeljen. Az Agency Person igazából nekünk nem sok segítséget jelentett, mivel az óvoda központi szabályozása szerint gyakorlatilag semmilyen tevékenységben nem vehettek részt, azon kívül, hogy játszottak a gyerekekkel és felügyelték őket, esetenként takarítottak, illetve rendet raktak. Nem cserélhettek pelenkát, nem vezethettek foglalkozást (még ha képzettek voltak is), nem tölthették ki a napi jelentést, nem nyújthattak elsősegélyt és egyáltalán nem lehetett őket egyedül, magukra hagyni a gyerekekkel (annak ellenére, hogy az erkölcsi feltétele volt az ügynökségi alkalmazásnak és kiközvetítésnek).
Az óvoda nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minden vallási, kulturális és egészségügyi igényt kielégítsen az étkezéssel kapcsolatban: muszlim gyerekek nem ettek pl. disznóhúst, voltak vegetáriánusok teljes hústilalommal, volt aki csak marhát és disznót nem ehetett, aztán voltak a különböző ételallergiás gyerekek: tej, tojás, olajos magvak, sajt, paradicsom, stb. Komoly nyilvántartást vezetett az óvoda mindezekről, valamint a tantermekben egy külön, könnyen elérhető helyen kirakott dosszié tartalmazta, hogy az adott tanteremben lévő gyerekek közül ki allergiás és mire, és allergiás reakció esetén mi a teendő. Ezt félévente frissíteni kellett és aláíratni a szülőkkel. Minden nap reggel minden tanterem leadta Sara-nak az aznapi létszámot lebontva tízóraira-ebédre-uzsonnára, megjelölve hány ilyen vagy olyan speciális étkezési szükséglettel rendelkező gyerek lesz aznap az adott tanteremben és Sarah ez alapján készítette el az aznapra szóló menüt. A menü egy hónapra előre össze volt állítva, ami így négy hetente ismétlődött, illetve félévente váltottunk tavasziról a téli menüre, majd vissza a tavaszira.
Nem csak az étkezési szokásokkal kapcsolatban, de minden másról is szigorú dokumentációt és nyilvántartást kellett vezetni. A kicsik részlegében eleve úgynevezett Daily Reportot kellett írni minden egyes gyerekről, hogy aznap mit és mennyit evett, mennyit aludt, hányszor cseréltük a pelust, illetve hogy aznap mit csinált, mivel játszott, majd ezt a papírt át kellett adni annak a valakinek, aki jött a gyerekért. Ha valamely gyerek kissé betegesen jött be vagy esetleg más okból kifolyólag valamilyen gyógyszert kellett bevennie, amíg a mi felügyeletünk alatt volt, szintén papírt kellett írnunk róla: milyen gyógyszer, mire való, mekkora adagban és mikor kell bevennie a gyereknek - majd a szülőkkel vagy azzal a személyel aki reggel behozta a gyereket aláíratni. Gyógyszert csak a Room Leader pozíciótól felfelé lehetett beadni a gyereknek, azt is egy másik kolléga jelenlétében és nyilvántartás kellett vezeni egy külön papíron, hogy mikor, mekkora adagot kapott a gyerek és ki adta be neki. Ezt a lapot aztán fénymásoltuk, egy példány lett az ovié, a másik pedig a szülőké. Szintén, ha a gyerek bármilyen sérüléssel (púppal a fején, karcolás, kék folt) jött oviba, papírt kellett írnunk róla, majd aláíratni és viszont: ha az oviban érte bármilyen sérülés vagy baleset a gyereket, irnunk kellett egy jeletést majd ugyanúgy két példányban fénymásolni és aláiratni. Ha úgy alakult, hogy nekünk kellett gyógyszert beadnunk a gyereknek, mert az pl. belázasodott, szülői engedély nélkül nem tehettük - ilyenkor kontaktálni kellett valamelyik szülővel, még amellett is, hogy volt egy általános, a szülők beleegyezését deklaráló dokumentum a sürgőségi gyógyszeres kezelésről, na és persze nyilvántartást kellett írni az esetről. Kicsiknél volt külön napi nyilvántartás arra nézve is, hogy mikor és ki tette őket tisztába, illetve, hogy mit "produkáltak" (Nappy Chart), illetve hogy mettől meddig aludtak (Sleep Chart). Emellett volt egy általános jelenléti ív mind a gyerekekre, mind az alkalmazottakra vonatkozólag; továbbá ha kimentünk a kertbe, le kellett ellenőrizni az összes biztonsági dolgot (kapuk bezárva, tisztaság, kinti játékok épsége és használhatósága, stb.) és természetesen az ezen megfelelő papíron regisztrálni a dolgokat.
Gyakorlatilag nem volt olyan tevékenység, amihet ne kapcsolódott volna valamilyen papírmunka. Ez rengeteg időnket és energiánkat elvette, nem is szerettük túlságosan. Ugyanakkor elég rendesen levédett minket bármiféle gikszer, szülőkkel kapcsolatos nézeteltérés vagy más probléma esetén, mivel pontosan visszakereshető volt szinte minden, ami az óvodában zajlott. A dokumentáció egy része az óvoda saját hatáskörébe tartozó előírása volt, más része pedig törvényleg meghatározott, általánosan és kötelezően előírt.
Az angol gyermekvédelmi törvények nagyon nagy figyelmet szentelnek annak, hogy minden egyes gyermek szellemi, érzelmi és fizikális jóléte biztosítva legyen a maximális mértékben és egy gyerek se szenvedhessen hátrányt vagy megkülönböztetés semmilyen okból kifolyólag. Ez mára egy meglehetősen bonyolult és kiterjedt törvényi szabályozáshoz vezetett komoly felelőségekkel és következményekkel. Ha pl. egy óvónő észleli, hogy egy gyerek esetlegesen testi vagy lelki bántalmazás áldozata lehet, akár a gyerek megváltozott viselkedése vagy bizonyos testi jelek alapján és elsiklik felette, mert úgy gondolja, hogy talán mégsem, de később bebizonyosodik, hogy igen és kiderül az óvónő mulasztása, akkor komoly törvényi felelősségvonás elé nézhet.
Annak ellenére, hogy valahol a mi védelmünket is szolgálta az óvodai terjengős nyilvántartósdi, én személy szerint túl soknak és túl beszabályozottnak éreztem. Sőt, magát az angol idevágó törvényeket és rendelkezések egy részét is túl bürokratikusnak és eltúlzottnak érzem. Ez magánvélemény, de sokszor volt az az érzésem az óvodában, hogy a rendszer és a törvények szempontjából mi óvonők voltunk az utolsók, akik számítottunk. Ennek ellenére azért jó és érdekes tapasztalat volt, a gyerekek többsége tündér volt, a kollégák és a szülők közül pedig párral még ma is tartom a kapcsolatot.
Ha kérdésed vagy véleményed van a témával kapcsolatban, kommentelj itt vagy írj a London Life Design Facebook falára vagy küldj nekünk privát Facebook üzenetet.