Ez ma egy ilyen szentimentális nap és szentimentális poszt... Én most épp itthon vagyok látogatóban, Magyarországon, majd két hete. Tegnap jöttem vissza vidékről, ahol anyuval töltöttem egy hetet, most meg itt leszek még pár napot Pesten. És ülök itt a félig üres és elhagyatott, kissé már le is pukkant kislakásomban és merengek...
Azon, hogy pont ma van 10 éve, hogy megindultam a nagyvilágba. 10 éve ezen a napon landoltam Koppenhágában, hogy megkezdjem azt a 14 hónapos önkéntes programot, ami aztán fenekestől felforgatta az életem - bár akkor erről még sejtésem sem volt. Jött velem az akkori párom is - akivel akkor már 10 éve együtt voltunk -, hogy az utolsó pár napot együtt töltsük. Együtt csatangoltunk a dán fővárosban pár napig, ahol mindketten életünkben előszür voltunk, és ami tulajdonképpen az első, és nagy valószínűséggel az utolsó külföldi közös kiruccanásunk volt. Aztán én szépen felültem a vonatra 3-4 nappal később és elutaztam abba a dániai kisvárosba, ahol aztán az elkövetkező fél évet töltöttem. Még a mai nap is látom magam elött Dani arcát, ahogy áll a platformon, integet nekem, ahogy a vonat elindul - én is integetek és közben folynak a könnyeim, mert bár az én döntésem volt mindez, mégis nehéz a szívem és azon mélázom, hogy most véget ért valami, lezárult valami és nem tudom hova fut ki ez az egész kaland...
No, oda futott ki, hogy én ugyan akkor 14 hónapra terveztem a külföldi létet, de 10 év lett belőle és a dolgok jelenlegi állása szerint még további évek fognak hozzáadódni. Szóval, itt üldögélek a régi lakásom régi kanapéján a régi életem maradványai között - még a régi önmagamat is látom benne - és azon gondolkodom mennyi minden is történt velem ez alatt az időszak alatt, hogy mennyit alakultam, formálódtam, és hogy a fene sem gondolta volna, hogy nekem ez egy ekkora változást hoz az életembe. Meg, hogy pont így 10 év után egy újabb nagy fordulópont előtt áll az életem. Tavaly júniusban teljesen váratlanul és elég szokatlan körülmények között összetalálkoztam azzal férfival, aki mellett végre le tudok állni, le tudok nyugodni és el tudom kötelezni magam. Ha innen visszamentem, akkor közös lakást keresünk magunknak, és - holy cow - még az idén összeházasodunk... Vagyis most megint valami véget ér, lezárul, hogy egy új kezdődjön el. Néha átfut az agyamon, hogy vajon most hol lennék és ki lennék, ha anno 10 évvel ezelőtt nem szállok fel arra a repülőre? Ha lenne egy paralel életem, azt vajon hogyan élném? Mennyivel lenne jobb vagy rosszabb az életem? Mennyivel lennék jobb vagy rosszabb ember? Vagy végül is ugyanoda futna ki a dolog, mert a sorsunkat nem tudjuk elkerülni?
Mindenesetre semmit nem bántam meg :)
Ti szoktatok ilyen dolgokon elmélkedni?
Ha érdekel kicsit részletesebben is, hogyan indultam el, akkor olvasd el az "És megszületik a gondolat" című blogbejegyzést.